`

A magyarországi kiskereskedelemben egyedülálló, új kezdeményezés során a SPAR áruházlánc  az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával a legkiválóbb hazai élelmiszeripari innovációkat kereste az egész országból. A szeptember 28-i budapesti döntőn a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt termékekkel a vásárlók jövőre találkozhatnak a hazai INTERSPAR áruházakban.


Egyedülálló a hazai kereskedelemben a SPAR és az Agrármarketing Centrum (AMC) szakmai együttműködésével zajló, a hazai termékinnovációkat segítő kezdeményezés. A verseny két hónapja során a szervezők kreatív, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, a magyarországi piacon már fellelhető, de széles körben nem elérhető élelmiszereket kerestek. A megmérettetést óriási érdeklődés kísérte, a versenyre ugyanis 269 pályázat érkezett. A pályázat útján kiválasztott nyertes termékek 2020-ban a 34 magyarországi INTERSPAR áruház polcaira kerülnek, valamint az Agrármarketing Centrum szakmai mentorprogramja keretében 2020-ban részt vehetnek egy-egy európai nemzetközi élelmiszeripari kiállításon.

A verseny döntőjére a 2019. szeptember 26-29-i Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) szombati napján került sor a HUNGEXPO területén. A szeptember 28-i izgalmas véghajrá során a versengő csapatok nyilvános termékbemutatókat és prezentációkat tartottak.

A Hungaricool SPAR innovációs verseny az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával 2019. évi győztesei:
1.    Vagamary Kft.    Hűtött desszertek
2.    Piros Gábor kistermelő    Füstölt fürjtojások
3.    Prizma-Bautim Kft.    Kenhető zsírok
4.    Fejes Attila - Hagymás Alap    Hagymás alapok
5.    Hétvezér Product Kft.    Kolbász- és szalámi különlegességek
6.    Anjuna Ice Pops Kft.    Jégkrémek
7.    Shrub Hungary Kft.    Üditőitalok
8.    Mendula Bakery Kft.    Granolák
9.    Caro Ferina Vadhúsfeldolgozó Kft.    Pástétomok
10.    Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet    Szószok és lekvárok

(forrás: SPAR)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám